Magyarországi románság története

A három részre szakadt Magyarország korában, a 16-17. századi Erdélyi Fejedelemségben alakult ki a legtöbb román oktatási intézmény, elsősorban Brassó és Fogaras környékén. Az itt beszélt román nyelv képezte a később kialakult irodalmi nyelv bázisát. A 17-18. század fordulójáig az ortodox vallás volt a románok kizárólagos nemzeti vallása. Ezután egy részük áttért a görög katolikus hitre. A 18. században létrejött görög katolikus unió nagy lendületet adott a román nyelven való művelődésnek. A Habsburg állam által támogatott román görög katolikus értelmiség 300-nál több román iskolát alapított a Partiumban és a Magyarországtól ekkor még különálló történelmi Erdélyben. Az első román ortodox egyházi iskolák a Magyarországtól ekkor még szintén külön kormányzott Bánságban jöttek létre a 18. század második felében. Ezek a karlócai szerb patriarchátus védnöksége alatt álltak.
1781-ben már 83 községnek volt román iskolája. 1783-ban a bécsi kormány elrendelte, hogy a határőrvidéken katonai pályára készülő román fiatalok csak német iskolában tanulhatnak. A román nyelv oktatása ekkor háttérbe szorult, a hitoktatás nyelve is a német lett. Az erdélyi és magyarországi román középosztály a balázsfalvi (1754), illetve a belényesi (1828) görög katolikus gimnáziumban nevelkedett, ezek voltak a központjai a szellemi életnek, itt került sor az első román nyelvű színielőadásokra, a tanárok közül kerültek ki román irodalom és művészet képviselői. Érdekesség, hogy a románoknál csak leány polgári iskolák voltak, Nagyszebenben, Balázsfalván, Belényesen és Aradon. A lelkészeket főiskolai szintű szemináriumokban képezték, amelyeket teológiai fakultásnak is neveztek. A görög katolikus egyháznak négy (Balázsfalva, Lugos, Szamosújvár, Nagyvárad), az ortodoxoknak három (Nagyszeben, Arad, Karánsebes) szemináriuma volt a történelmi Magyarországon. A magyar államban élő románoknak egyetemi román nyelv és irodalmi tanszéket létesítettek: 1862-ben Budapesten és Bécsben, 1872-ben Kolozsvárott. A görög katolikus közösségek kezdetben kizárólag a román nyelvet használták. A 19. század végétől elterjedt a magyar nyelvhasználat a román görög katolikus egyházban, különösen a bihari részeken. Az ortodox egyházközségeknél ezzel szemben mind a liturgia, mind a belső adminisztráció nyelve mindenütt megmaradt románnak.

A trianoni Magyarországon az 1923. évi Klebelsberg Kúnó által kiadott rendelet értelmében a "C-típusú", azaz a magyar tanítási nyelvű iskola a nemzetiségi nyelv kötelező tanításával dominált.

A magyarországi románság elődei a Körösök és a Maros által határolt vidékről települtek át mai lakóhelyükre. A nyelvészeti érvek amellett szólnak, hogy a mai Magyarország területén élő román népcsoport a Körös vidéki dialektust beszéli, pontosabban ennek a nyelvjárásnak két változatát, a Fehér- és a Fekete-Körös menti román nyelvet. A kettő közti határvonal Gyulánál húzható meg.

A magyarországi románság kulturális központjának számító Gyula és attól délre eső településeinek románsága a Fehér-Körös vidékének nyelvét beszéli, tehát csakis onnan származhat.(Kétegyháza, Békés, Békéscsaba, Csorvás, Elek, Pusztaottlaka, Battonya, Lőkösháza, Magyarcsanád, Szeged, Hódmezővásárhely, Szentes, Makó.)

A Fekete-Körös mentén és attól északra meghonosodott bihari nyelvjárást használják Gyulától északra,, Méhkeréken, Sarkadkeresztúron, Körösszakálban, Bedőben, Pocsajon, Létavértesen, Álmosdon, Bagaméron, Csegöldön, Nyírábrányban, Nyíradonyban, Nyíracsádon, Porcsalmán, Csengerújfalun.

A családnevekből is lehet következtetni: A Pilán, Szelezsán, Ternován, Abrudán, Oroján, Brád nevek viselői leggyakrabban a Gyulától délre eső településekről származnak. Ezek a Fehér-Körös és Maros közti települések neveit rejtik (Pilu, Seleus, Tirnova, Abrud, Uroiu, Brad). A bihari családnevek: Cséffán, Gerdán, Szakadáti, Görbedi a Fekete-Körös völgyében lévő Cefa, Girda de Sus, Sacadat, Gurbediu helységnevekből származnak.