Előtérben a “mi”-tudat Tusványoson is

Tusnádfürdői Szabadegyetem és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet meghívásának tett eleget a Határon átnyúló közösségfejlesztési kutatások és arra épülő tudásfejlesztés című projekt szakmai csapata július 25-én. A magyar társadalmi probléma és annak mélységeit, szerkezetét feltáró kutató tevékenység ismertetését nagy érdeklődéssel fogadták. Az esemény sikeresség abban is rejlett, hogy több reflexió és hozzászóláson keresztül sikerült egy nagyon érdekes beszélgetést is generálni a résztvevőkkel. A magyar érzelmi viszonyok kutatása a Kárpát-medence külhoni és belhoni régióiban élő magyarok között egy nagyon kevéssé feltárt terület, ambiciózus kezdeményezés.

Molnár György, Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatójának felvezetője után, Folberth Péter a projekt kutatási vezetője ismertette a társadalmi problémát, az általános magyar-magyar érzelmi viszonyokat. Elmondása alapján elsősorban nem a magyarságtudat vizsgálatára törekednek a kutatással, hanem sokkal inkább annak megismerésére, hogy a különböző külhoni régiók magyarjai és az anyaországi magyarok milyen érzelmi viszonyban állnak egymással. Tapasztalatai szerint a trianoni közigazgatási határok beégtek az emberek tudatába, és ez a közbeszédben is nyomon követhető, amikor különbséget teszünk a „mi” és a „ti”, vagy az „itt” és az „ott” között. Ez a szemléletmód a közép-európai magyarság közösségépítésének alapvető problémája, ezért kiemelt jelentőséggel bír a kutatás. Az előadás során kitértek három szomszédos ország önálló nemzetpolitikai elemzésére is: Bereczki Kinga a román, Andócsi János a horvát, illetve Vass Zoltán szakértő a szerb területet ismertette.

Zárásképpen Folberth Péter a Munka Világa Közhasznú Egyesület projektjének logikáját, felépítését és módszertanát is bemutatta, ezzel is népszerűsítve a kérdőívet, amely honlapunkon is elérhető.  

http://www.nemzetikozosseg.hu/kerdoiv/

A projekt végeredményét már mindenki nagyon kíváncsian várja, hiszen ennek a magyar társadalmi problémának ilyen típusú felvillantására még nem volt példa.